Hétfőn késő délután rövid haldoklás után ismét megadta magát a netem. Mivel csak nem akart feléledni, gondoltam több mint két hét kehesedés után felhívom már a TVnet-eseket, hogy ugyanmá' tegyenek valamit. A telefonszámukon természetesen a szokásos robothangos gombnyomkodós automata jelentkezett, de egész hamar sikerült emberrel beszélni. (Persze előtte még a robothang próbált lebeszélni, mondván tudják hogy hibák vannak az átállás miatt, és azok elhárításán dolgoznak. Azért nem árt ezt egy emberrel is felvésetni megerősítésképpen…) Az ügyfélszolgálatos csak annyit mondott, nem veszi fel a hibát, mert tudnak róla hogy a MATÁV-nál (nekem az marad – MAgenta TrÁgyaszolgáltató Világcég) nagy gáz van, dolgoznak rajta. Ha másnap se lesz még, szóljak újra.
Meglepetés: másnap se volt. Egész nap. Újból telefon, ezúttal vették az adást, a hibát a MATÁV-nak továbbpasszolták. Én már lemondtam róla, hogy a héten lesz valami, a magenta nem mozgatja gyorsan a szálakat. Erre ma délelőtt kapom a telefont: reggel hétkor csörgött otthon a TVnet, hogy jó-e lett már. És jó. A MATÁV kártyacserét játszott a központban. Juhé. Ma még csak egyszer szakadt, remélem többet nem fog. Ja, és nem semmi a TVnet várakoztatózenéje, random borzalmak. Először valami ultranyálas izé volt, tegnap meg valami countryzene. Hátha valaki ijedtében leteszi :)
Egyébként az ügyfélszolgálat udvarias, gyors, ami ritkaság manapság. Pirospont. Ami visszavonásra kerül ha egy héten belül megint elromlik a pókhálóm… Sávszélesség-emelés viszont még sehol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése