2009. július 24.

Savanyú emberek városa

Elkészült a Széchenyi tér, és rögtön divat lett szidni. Mert ugye fikázni meg elégedetlenkedni mindig könnyű. „Pancsolni tilos: biztonsági őrök a Széchenyi téren”, ajánlom a szürke keretes írást.

Lehet azon rágódni, hogy mennyibe került a tér, és lehet azon rágódni, hogy mennyit loptak közben; de a tér szép lett, és élhetőbb. Többször is voltam a héten, és volt élet. Galambszar és kihalt, töredezett aszfalt-tenger helyett pancsoló gyerekek, a padok tele fiatalokkal, idősebbekkel. Akkor most rögtön tiltsuk is ki a gyerekeket a térről? Ennyire fáj galambszaros aszfalt helyett vidám gyerekeket látni?

Itt mindenki mindenhez roppantmód ért, a városháza előtti tér felújításakor is a fél lakosság hirtelen kertész szakember lett, és okoskodott a fenyőfák ügyében. Mintha csak értenének hozzá, milyen és mekkora örökzöldet lehet úgy átültetni, hogy életben is maradjon. Lehet szidni a politikusokat, mert undorító korrupt banda, de nem a fenyőfákat kell bántani! És az, hogy szubjektíve valakiknek nem tetszik, hogy kisebbek lettek a fenyők, még nem jelenti azt, hogy objektíve nem lett sokkal rendezettebb, kulturáltabb, szebb a tér. Legalább látszik a városháza épülete.

De a sort a végtelenségig lehet folytatni: Győrben nem lehet szabadtéri koncertet tartani, mert nem lehet aludni tőle, Győrben ráhívják a rendőröket a zenélő indiánokra a főutcán, mert a lakóknak zavarja a fülét, Győrben nem lehet késő estig üldögélni a hűvös teraszon a főutcán, mert korán be kell zárni; a lakókat zavarja minden. Punnyadt, intoleráns, hisztis banda.

Hát üzenem a kedves elégedetlenkedőknek, hogyha zavarja őket, hogy a belvárosban élet van, akkor költözzenek ki valami kietlen vidékre, minél messzebb a civilizációtól. Aki meg irigyli mások örömét, annak kívánom, hogy soha ne legyen nagyobb öröme az életben. Én nem csak élhető, hanem élő városban szeretnék lakni.

2009. július 19.

Wonderful #1

The most beautiful thing in the world is, of course, the world itself. ~ Wallace Stevens

[via That Girl & i.Anton]

2009. július 16.

Wikitali :: Esztergom

A menetrend szerinti országjárás soron következő célpontja Gördeszkás Pityu városa volt. (Ez a név roppant találó. Mint a helyiek másik szóalkotása, a müezzinekre kitalált „bőrharang”. Kreatív lakosság.) Szép hely, profi idegenvezető, iszonyat meleg, és iszonyat drága étterem. Képek itt.

Estefelé kalandos hazajutás Pesten keresztül, ha már közvetlen járat nincs Győrbe épkézláb időpontban. Az Árpád hídtól séta egészen a Deák térig. Még sosem mentem közvetlenül a parlament előtt, ahol ugye nincs is járda, csak egy keskeny köves sáv a Dunáig, átugorva az úttestet és a szalagkorlátot. Nagyon szép, és főleg hangulatos. Végig emberrel, a víz magasan, a lemenő nap csillog a hullámokon… Majdnem giccses :] A Lánchídon buli, lezárva és bódékkal tűzdelve, a Vörösmarty tér dettó. Kár hogy nem tudtam tovább maradni, mert az utolsó busz ugye…

Ráadásul a metró is ijesztgetett, nem indult el az állomásról vagy tíz percig. Aztán pedig úgy ment mint az őrült (amit tud az orosz csoda azt kisajtolták belőle), az állomások előtt 10 méterre satuzva; bónuszként pedig megállt két megálló között is az alagútban vagy 10 másodpercre. Még jó hogy elértem a buszt.

Végül némi linkek a végére, így már egészen tumblr-szerű „ami nagyon tetszik azt tovább kell terjesztenem” leszek: fenomenális szobor, brutális panoráma, és nagyon látványos „vetítés”. Kapcsford.