A sikeres rendelést követően elkezdtek dolgozni a gyűrűmön. Július 17-én, csütörtökön ment el a megrendelő, következő hét kedden volt öntés, és a héten kedden (júl. 29.) lett kész.
Persze voltak kisebb botlások, például ismét kiderült, hogy Amerikában nem gondolkoznak. A magyar méretezés a gyűrű belső kerületét adja meg milliméterben, ami teljesen jól átszámolható bármilyen méretezési rendszerre, ezt adtam meg. Erre kaptam egy válaszlevelet, hogy nekik a gyűrű belső átmérőjére van szükségük, az kell nekik. Namármost, ha egy körnek tudom a kerületét, és kell az átmérője… De ha ez kell hozzá, elosztom én π-vel.
Kedd éjjel (ottani idő szerint délután) adták postára, a FedEx oldalán szépen lehet követni merre jár. Laytonból indult, átment a Utah állami központba, a szomszédos Ogdenbe (~20 km). Onnan szerdára átrepült a FedEx amerikai központjába, Memphisbe (~2500 km), majd még aznap továbbindult Párizsba (~7300 km). Csütörtökön laza repülés Bécsbe (~1200 km), majd a bürokrácia után pénteken meg is próbálták kézbesíteni.
Csak lukra futottak, nem volt elérhető a címzett. Hétfőn újra próbálják, az előbb írtam nekik, hogy hánykor lenne optimális; és ha nem sikerül mi a teendő, hol lehet személyesen átvenni. Most már csak lesz valami…
Update: ma hatkor jött a levél, hogy „FedEx Shipment Delivered”. Yesssss. Minden közreműködőnek köszönet.
3 megjegyzés:
külföldön télleg az átmérőjét szokták nézni, szerintem logikusabb is, elég egy meglévő gyűrűdet lemérni vonalzóval, nem kell a pível vacakolni. én is átmérő alapján rendeltem a holdköves gyűrűmet, ami a kedvencem :)
itthon utoljára fősulis koromban vettek rólam gyűrűméretet, amikor szakgyűrűt csináltattunk, de ott valami fémkarikákat kellett felpróbálgatni, csak arra emlékszem, hogy mindenki vigyorgott, mert iszonyat pici kezem van, jóformán gyerekméret...
Nincs meglévő gyűrűm, nincs gyűrűm egyáltalán. De nem az átmérővel volt bajom, hanem hogy nem bírta kiszámolni a nő :)
lehet, hogy a nőnek nem tetszett az átmérő. mondtad volna, hogy nem a méret a lényeg...
Megjegyzés küldése