Tegnap először voltam eszeszkán, azaz szabad szoftver konferencián. Mivel a Wikimédia Magyarország Egyesület képviseletében kiállítóként is nógattak hogy menjek, így mentem. Pedig hajnali fél ötkor kellett érte kelni :O Végül nem is kevesen tartottuk a frontot a WMM asztalkájánál, rollupokkal és szóróanyaggal, amit végül le se fotóztunk. Mert én elfelejtettem, Samatnak meg tele volt a kártyája, és nem tudta hova bedugni. Van ez így.
Két előadáson voltam benn, Tímár András és Németh László tolmácsolásában LibreOffice különböző oldalakról. Alapvetően jó volt, bár az utóbbi előadó annyi diával készült, hogy egy óra helyett tíz órát simán beszélt volna, a szervező kislány pedig már az agyérgörcs határán volt a lépcsőn, mivel is lője le :) (Hopp, fontos momentum: a lebonyolító lányok valami hihetetlenül helyesek voltak.)
Az egyetlen komolyan gáz dolog a kajálás tökéletes elszúrása volt. Kiállítóként két ebédjegyet adtak, mi így kaptunk svédasztalos ebédet. Viszont a többiek + a vendégek nem. És nem potyakajára gondolok, egy szem alul méretezett büfé volt, és a helyszín közelében semmi büfé/étterem/ilyesmi. Cink. Bónuszvicc: a svédasztalos ebédhez iskolai padokat vittek be asztalnak, székek nélkül. Na azt aztán fényképezni kellett volna, hogy mindenki derékszögbe hajolva, törökülésben, vagy térdelve evett. Mert az asztalkák állva evéshez bőven alacsonyak voltak, földön üléshez meg magasak. Öngól :)
2 megjegyzés:
Na igen, Németh László egy kb. 80 oldalas könyvet (http://numbertext.org/libreoffice) szeretett volna előadni 40 percben, ami kicsit nehéz volt. Viszont annyiból hatásos, volt, hogy rátértem a Linux Libertine G használatára...
szóval Samat nem tudta hova bedugni, te pedig elfelejtetted, pedig nagyon helyesek voltak a lebonyolító lányok?
ami meg a kaját illeti, én láttam már, hogy flancos konferencián mindenki állva eszik és potyogtatja szét a kaját, és eszembe is jutott, hogy anyám mindig azt mondta, állva csak a ló eszik :D
@Dami: látom, te is észrevetted, hogy erre a blogra elég kéthetes sűrűséggel ránézni :D
Megjegyzés küldése