Május 13-án, M3peti Wikipédiás meghívására (amiért ezúton is köszönet) zsinagógalátogatáson voltam a pesti Dohány templomban. A nyílt napra meghívottakat külön beléptetőkapun engedték be, és fémdetektoron kellett átmenni. Ezen kicsit meglepődtem, tiszta repülőtér… És természetesen megint megszívtam a svájci bicskám miatt, amit végül a bonyodalmak egyszerűsítésére Mami kolléga elrakott a kocsijába.
Kaptunk csinos kis fejfedőt (kipa), amire nagyon kellett vigyázni, hogy el ne repdessen. Persze a rutinosok készültek, sokaknak hajcsatokkal volt rögzítve, így nem kell aggódni, hogy lefújja a szél. Bent Fröhlich Kati, a főrabbi felesége üdvözölt minket (a rabbi el volt veszve valami tárgyaláson még), és szétszedtek négy csoportra, mert túl sokan voltunk. A rabbiné nagyon szimpatikus volt, tartott egy laza bevezetőt, aztán az egyik csoporttal másztunk is az orgonához.
Ennyire közelről még nem hallottam ilyet, nagyon jó hangja van. Két billentyűkészlettel, az egyik mechanikus, a másik elektronikus. A rövid bemutatót Lisznyai Szabó Mária tartotta, aki egyébként is játszik az istentiszteleteken (és keresztény, mert ugye a zsidók szombaton nem dolgozhatnak).
Ezután lemásztunk a pincébe, ahol volt egy kis kiállítás a zsinagóga történelméről – tavaly volt 150 éves – és majdnem megnéztük a kertet is, csak erősen zuhogott az eső. Így visszamentünk a „templomtérbe” (ők hívták így), és mivel összecsúsztunk egy előző csoporttal, meghallgattuk másfélszer Fröhlich Róbert főrabbi „előadását”. Én akár háromszor is meghallgattam volna, szuper volt. A főrabbi is laza, közvetlen, szimpatikus, humoros; tiszta stand-up comedy.
Marasztaltak erősen az este hat órai imára is, ahogy a főrabbi fogalmazott: nem engedhetünk el senkit, mindjárt jön az imára jó pár szakállas kalapos ember, átlagéletkoruk úgy 90 év. Meg lett nekik mondva, hogy azért leszünk itt, mert lesz sok vendég; és hát mégse bánthatjuk meg őket azzal hogy lelépünk :) De én azért jól elslisszoltam, mert nem akartam lekésni a fél hetes buszt. Még így is meglepődött az egyik fiatal vezető a templomkapuban, hogy Győrből ezért feljöttem és szabadságot is kivettem, pedig abszolúte megérte. A zsinagógáról további infók és képek itt.
2 megjegyzés:
emiatt irigyellek, én is mentem volna, de a pont abban az időpontban írt ZH-m döntötte el a félév végi jegyeet perzsából...
nincs rólad fotó kipában? :)
Megjegyzés küldése