Helsinki

1. nap

Megkésett élménybeszámoló következik, eljutottam idáig is végre :) Május 18-án végre nagy szerencsésen el tudtam indulni Helsinkibe Nikilátogatóba, pedig folyamatosan ijesztgetett a kiejthetetlen nevű vulkán, másnap meg szétmosta az autópályát a víz… De végül sikerült kijutni a reptérre, és a járatom is indult.

A nagy nehezen összeválogatott és feliratozott, jó vastag fényképalbum megnézhető itt.

Még soha nem ültem gépmadáron, de iszonyatosan tetszett. Főleg amikor kigurult a kifutóra, teljesen megállt, aztán ráadta az összes kakaót. Tök jól lehetett érezni, amikor a kerekek elemelkedésekor szó szerint „ráült” a levegőre. Elég ijesztő szögben emelkedett, aztán nagyon hamar csak a felhők tetejét bámultam, egészen a leszállásig. Akkor szépen lehetett nézni a vizet (aka tenger) és a kis szigeteket. A pilóta nagyon finoman tette le a gépet, koncentrálni kellett, hogy észrevegyem, mikor értek földet a kerekek. Úgy tűnik, csak a Lufthansás pilóták szeretnek pattogva leszállni :P

Kiszállás után eléggé kétségbeejtő volt, hogy a reptér bazi hatalmas. A velem együtt kiszállók pillanatok alatt elkeveredtek a tömegben, én meg futottam utánuk és lestem a piktogramokat, hogy merre kapom meg a csomagom. Azért sikerült megszerezni és kijutni :) Fél óra alatt hazabuszoztunk az autópálya buszmegállóig, és végigcsörögtem a kerekes bőrönddel a nagy járdákon – aztán a járdák hiányán – a Paalukuja utcába (ugye milyen szép neve van?).

Kipakolás és ebéd után este még sétáltunk egyet a szomszédos erdőben, merthogy Helsinkiben olyan is van a város közepén. Meg autópálya buszmegállókkal (bár ezt fentebb is írtam), és 500 méterenként felüljárókkal. És nem tévedtem el, sőt, végig tudtam merre járunk. Iránytű nélkül is.

2. nap

Reggeli után rögtön buszra pattantunk, és elindultunk Seurasaari, a mókussziget felé. Ki ne szeretne mókusetetni? A sziget nagyon hangulatos, igazából egy szabadtéri skanzen, régi faházakkal és nem olyan régi madarakkal meg mókusokkal. Amik nem félnek. Na jó, tőlem egy kicsit. De azért eltüntették a mogyorót a kezemből. Videók itt, itt és itt.

A sziget után végigsétáltunk a tengerparton, ami (mint ott szinte minden) tele van gránitsziklákkal, a sziklák meg napozókkal. Eső nem volt, viszont sok nap igen. Vittem a jóidőt :) A belvárosban meglátogattuk a Temppeliaukion sziklatemplomot, amiből kiderül, hogy nem viszik túlzásba az építkezést: robbantottak egy lukat a sziklába, és tettek rá egy kupolát. Máris kész a templom. Alapot egyébként nem nagyon kell csinálni semmilyen épületnek, de ha építkezni akarnak akkor gránitfúróval és dinamittal kell nekiállni.

3. nap

Csütörtökön belváros-nézegetés volt soron, erődlátogatással összekötve. A belváros szép, tiszta, szellős és modern. Az utcák szélesek, a forgalom nem nagy, és régi épületek sincsenek (Helsinki nem egy túl régi város). A parkokban (vagyis szinte minden zöldfelületen) pedig piknikezők. Sok.

A helyi közlekedés részeként úszkáló komppal kimentünk Suomenlinnára erődöt és ágyúkat látogatni. Valamennyire hasonlít a monostori erődre, csak több az ágyú és a víz. Az ágyuk pedig nagyok, ez abból is látszik, hogy Niki fel mert mászni az egyikre, viszont leugrani már nem mert a csövéről :P

Este viszont jól meg lettem bosszulva, két barátnőjével közös sütögetés volt egy régi bérházban. Sült magos kenyér (by Niki), ami finom lett volna, ha nem lett volna tele madáreledellel; és egy finn különlegesség is. Úgy hívják, hogy piirakka, és kurvaszar. Vékony rozsos tésztába sós tejberizst tesznek, amit megsütnek, és a tetejére trutymóznak díszítésként összemuszult főtt tojást vajjal. Elég rémisztő.

4. nap

Nagyon korai kelés és buszra rohanás után kerestük a nyugati kikötőt, ahonnan indult a hajónk Tallinnba. A kikötő körül minden fel volt bontva, alig találtunk oda. Az utolsó percekben tudtunk becsekkolni. Miután a hajón rögtön kimásztunk a hátsó teraszra, még fél órát nézhettük ahogy masíroznak befelé a kamionok és az autók. (A bejegyzés elején linkelt albumban megtalálhatóak a hajó adatai, itt most nem keresem elő még egyszer.)

Tallinn Helsinkivel szemben egy nagyon régi város, csodaszép óvárossal és régi épületekkel, kastéllyal, várfallal és tornyokkal. És persze hangulatos szűk utcácskákkal. Miután keresztül-kasul bejártuk az óvárost, találtunk egy magyar éttermet; ennek ellenére egy helyi éttermet néztünk ki nagy nehezen. Ahol is rettentő rossz kaját adtak, de legalább nem drágán :) Ettem sótlan rizst valami azonosíthatatlan radioaktív sárga szószon fekvő hússal, amin még lakozott egy felismerhetetlen típusú sajt. Legközelebb McDonalds lesz :)

5. nap

Szombaton megint belváros, végigjártuk a favillákat és a templomokat (már amelyikbe beengedtek). A nagy lutheránus katedrális különösen jól néz ki, bár az ortodox Uszpenszkij sem rossz. Az utóbbiba esküvő miatt nem engedtek be, pedig már kezdett a napszúrás kerülgetni bennünket. A szomszédos vitorláshajók után átmentünk a Kamppin, ami egy marhanagy pláza. Vagyis inkább csak mentünk volna.

Ugyanis a Games Workshopban – amin keresztülmentünk volna – letámadott egy eladósrác, hogy ismerem-e a Warhammert. Vesztemre azt mondtam, hogy csak Niki, én nem. Erre leültetett műanyag törpöt festeni, amivel utána rögtön le is játszottunk egy rövid csatát a terepasztalon. Nem mondom, hogy sokat értettem belőle, viszont szépen kiröhögtek, mert a törpe sisakját vörösre festettem…

Éppen csak hazaértünk, mire a kintlétem alatt először leszakadt az ég, de elég rendesen.

6. nap

Kicsit hűvösebb és esős időben fedett programok: végigolvastuk a villamosmúzeumban, hogy csaltak/blicceltek régen a finnek a villamoson; átballagtunk a vidámparkon a Sea Worldbe, ahol néztünk cápákat és medúzákat… Meg elektromos angolnákat, akik nem rázzák meg magukat. Utána kis kerülővel (a második eltévedés villamossal aznap :P) városi múzeum, ami a villamosmúzeummal egyetemben ingyenes volt.

A múzeumok után kihajóztunk újra Suomenlinnára, hogy meglessük közelebbről az egyik sziget végi kis szoroson áthajózó úszó házakat. Gabriella így úszik el pár méterre az embertől.

7. nap

Az utolsó napon jól fennakadtunk a pénzmúzeum zárt kapuján (hétfő…), metrózgattunk egyet a gránitba faragott metróállomások között, és persze megnéztük a jégtörőket. Csak a flotta fele volt bent, a többiek megléptek. De így is meg kellett nézni őket, nem mindennap lát az ember jégtörőhajót élőben. És nem is vagyok hajóbuzi :P

8. nap

Visszafelé már kevésbé volt kétségbeejtő a Helsinki-Vantaa reptér. Indulni ugyanúgy a flaszterről indultunk valahonnan messze, mint Ferihegyen, a kis nyomi reptérbusszal szállítmányoztak ki a géphez. Sajnos hazafelé nem sikerült ablak mellé ülnöm (ezt legközelebb be kell pótolni), de az út ugyanúgy sima volt. A durva az, hogy a BKV-s reptérbusz 1000× rázósabb volt mint a repülő, valami ritka szar az út Ferihegyig. Kár, hogy egy hét ilyen gyorsan elrepül…

Zsinagógalátogatás

Május 13-án, M3peti Wikipédiás meghívására (amiért ezúton is köszönet) zsinagógalátogatáson voltam a pesti Dohány templomban. A nyílt napra meghívottakat külön beléptetőkapun engedték be, és fémdetektoron kellett átmenni. Ezen kicsit meglepődtem, tiszta repülőtér… És természetesen megint megszívtam a svájci bicskám miatt, amit végül a bonyodalmak egyszerűsítésére Mami kolléga elrakott a kocsijába.

Kaptunk csinos kis fejfedőt (kipa), amire nagyon kellett vigyázni, hogy el ne repdessen. Persze a rutinosok készültek, sokaknak hajcsatokkal volt rögzítve, így nem kell aggódni, hogy lefújja a szél. Bent Fröhlich Kati, a főrabbi felesége üdvözölt minket (a rabbi el volt veszve valami tárgyaláson még), és szétszedtek négy csoportra, mert túl sokan voltunk. A rabbiné nagyon szimpatikus volt, tartott egy laza bevezetőt, aztán az egyik csoporttal másztunk is az orgonához.

Ennyire közelről még nem hallottam ilyet, nagyon jó hangja van. Két billentyűkészlettel, az egyik mechanikus, a másik elektronikus. A rövid bemutatót Lisznyai Szabó Mária tartotta, aki egyébként is játszik az istentiszteleteken (és keresztény, mert ugye a zsidók szombaton nem dolgozhatnak).

Ezután lemásztunk a pincébe, ahol volt egy kis kiállítás a zsinagóga történelméről – tavaly volt 150 éves – és majdnem megnéztük a kertet is, csak erősen zuhogott az eső. Így visszamentünk a „templomtérbe” (ők hívták így), és mivel összecsúsztunk egy előző csoporttal, meghallgattuk másfélszer Fröhlich Róbert főrabbi „előadását”. Én akár háromszor is meghallgattam volna, szuper volt. A főrabbi is laza, közvetlen, szimpatikus, humoros; tiszta stand-up comedy.

Marasztaltak erősen az este hat órai imára is, ahogy a főrabbi fogalmazott: nem engedhetünk el senkit, mindjárt jön az imára jó pár szakállas kalapos ember, átlagéletkoruk úgy 90 év. Meg lett nekik mondva, hogy azért leszünk itt, mert lesz sok vendég; és hát mégse bánthatjuk meg őket azzal hogy lelépünk :) De én azért jól elslisszoltam, mert nem akartam lekésni a fél hetes buszt. Még így is meglepődött az egyik fiatal vezető a templomkapuban, hogy Győrből ezért feljöttem és szabadságot is kivettem, pedig abszolúte megérte. A zsinagógáról további infók és képek itt.